A minap ismét beszélgettem egy apukával, aki a következő képen jellemezte az autizmusban szenvedő gyermekét.

“A fiam már felnőtt, van munkahelye, azonban félünk, hogy önmagára és másokra ártalmas viselkedést produkál. Olyan dolgokat tesz, amelyek veszélyesek, és tudja, hogy veszélyesek, de úgy érzi, ha nem teszi meg, akkor rossz érzés fogja el. Ezért megteszi ezeket a rossz dolgokat.

Például egy téglát cipel fel a panel ház tetejére, és a téglát ledobja, mert érdekli, mert érezni akarja, ahogyan csattan a földre.”

Már nem először találkozom ilyen és ehhez hasonló megkeresésekkel. Azonban ennek az apának a leírása, jellemzése, egyértelműen megfogalmazta azt a viselkedési mintát ami valójában jellemzi az autizmust, és az aspergert is asztrológiai lélekközpontú megközelítésből.

Ugyan a mentális egészséget vizsgáló szakemberek különbséget tesznek a két mentális rendellenesség között, de valójában az érzelmi kiegyenlítődés mechanizmusa nem tér el asztrológiailag.

Néhol persze lehet olyat olvasni, hogy az asperger az autizmus enyhébb formája, tehát a kapcsolat a mentális szakemberek közötti véleménye szerint is meg van.

De nézzük asztrológiailag mi az ami egyértelműen mutatja ezt a dinamikai működést.

Az asperger és az autizmus NEM BETEGSÉG. A dinamikai egységben az asztrológiai rendszerben ezek a viselkedési minták teljesen normálisak. Onnantól lesz a viselkedési minta működése diszfunkcionális, miután a személy az érzelmi kiegyenlítődést nem képes érzelmi körfolyamatokban működtetni másokkal. Ha a működése, csak az érzelmi elvevésre koncentrál, illetve bizonyos esetekben az érzelmi adásra is koncentrálódhat. Igen felhívnám mindenki figyelmét arra a jelenségre is, hogy vannak olyan autista gyermekek, amelyek egy bizonyos dologban kiemelkedő teljesítményükkel adnak, elkápráztatják a többi embert, de mégis kiüresednek. Érzelmileg instabillá válnak, mert nem tudnak érzelmileg stabilizálódni, hiába kapnak valamilyen érzelmet a többi embertől.

De nézzük pontosabban a helyzetet, és itt egy kihegyezett példával, nem teljes részletességgel elemezve, de a fő problémakört megvilágítva mutatom be a viselkedési minta mögött zajló érzelmi folyamatot.

Ha valaki pedig szeretné, megérteni ennek a működési folyamatnak a lényegét, akkor érdemes tovább olvasnia ezt a cikket. Sok nézőpontot láthat meg, és másképpen közeledhet az ilyen emberekhez.

Ebben az esetben is az érzelmi tengely és a Chiron fogja megmutatni a fő csapásvonalat.

A leglátványosabb eset asperger esetében az, amikor az érzelmi tengely Szűz-Halak csillagjegyben helyezkedik el, temészetesen AC-DC-re helyezve, a Chiron pedig a Bikában. Autizmus esetében pedig a Szűzben helyezkedik el a Chiron. A Szűz Ac-n van a Fekete Hold Lilith, míg az Éva pont a Halak DC-n.

Milyen dinamikai folyamatokat hordoz magában ez az állás, és milyen kapcsolódási dinamikai folyamatok figyelhetőek meg ezekben az esetekben.

Az érzelmi tengely, ahogy már az előző cikkekben is írtam, személyes szinten azt mutatja meg, hogy maga a személy, hogyan tud érzelmileg kapcsolódni másokhoz, hogy a személyes lelki folyamataiban a vágy-valóság lelki folyamatai fejlődésének folyamán a vágyait hogyan képes valóssággá tenni.

A Chiron pedig hogyan hajtja őt a kapcsolódásokban, az érzelmi folyamatokban. A képlet többi elme pedig azt mutatja, hogyan tud majd kapcsolódni, hol kell megélnie, hol kell meglépnie, észrevennie stb.

Mi jellemző a Halak tudattalanra, mi jellemző a Halak Éva pontra, és még jobban erősítve a hatást, mi jellemző a Halak DC-re?

Első sorban maga a Halak analógia az egységtudatra épül, egy más nézőpontra. Ez a más nézőpontot pedig sokszor a transzcendentális energiával szokták azonosítani. A megfoghatatlannal, a megmagyarázhatatlannal, vagy éppen a teljes rálátás képével.

Én erről a Halak energiáról a következőt mondanám el. Ha a Halak energiát szeretném leírni, akkor azt mondanám, hogy az érzelmek teljes képe, amiben minden benne van. Minden megélés, minden érzelmi fokozat. Ha valakinek az AC-je Halak, ő az érzelmek teljességét látja és az érzelmek teljes skáláját fel tudja mutatni a fizikai megjelenésével. (Diszfunkcionális működés során a bipoláris zavar köthető ide) Azonban most a DC-re rakjuk a Halak energiát. A DC pedig, röviden a Te-t jelöli. Azaz a társat, a kapcsolódást másokkal, és ugye a tükröződést, amelyet nem akarunk elfogadni magunkban, és ezért szükséges a kivetítés, mert magunkban nem vesszük észre. Sokszor nem akarjuk észre venni.

Az Éva pont pedig a tudattalan érzelmi folyamatainkat jelöli, azt a valóságot, amit megteremtünk magunknak, és ami ugye szemben van a vágyunkkal.

Ebben az esetben pedig, hogyan működik a dinamika és a kapcsolódás. A Halak tudattalannak köszönhetően a személy tele van érzelemmel, megannyi érzelmi folyamatot produkál, megél, de ennek nincsen tudatában. Azaz az érzelmi folyamatait ösztönösen működteti, úgy reagál, ahogyan vele kapcsolatba léptek. Ha valaki negatívan akar kapcsolatba lépni a személlyel, akkor negatívan fog reagálni. És kiemelkedően fontos azt megérteni ebben az esetben, hogy a Halak energetikai megélés, minden érzelmi folyamatot magába foglal. És a kapcsolódó fél, hiába próbálja elrejteni a negatív érzelmét, vagy leplezni azt, a Halak energia mivel ismeri az összes érzelmet ezt tökéletesen vissza fogja tükrözni, függetlenül attól, hogy mit akarnak elhitetni vele fizikálisan. A személy nem a fizikális reakciókat fogja nézni, hanem a mögé rejtett érzelmi folyamatokat. Azaz a fizikailag megnyilvánuló cselekvés mögé rejtett érzelmi indítást, amely minden emberben ott van, és amelynek létezéséről az emberek többsége nem is tud. Tehát az aspergeres személy vagy autista személy teljesen ösztönösen reagál, attól függően, hogy a vele kapcsolatba kerülő személy, milyen érzelmi indítással kapcsolódott hozzá.

Az aspergeres, autista személy érzelmi kiegyenlítődésének feltétele az, hogy fizikálisan hozzá kapcsolódni lehessen, és fizikálisan ő olyan legyen, hogy vele mások is együtt tudjanak működni, hogy őt megfelelően lássák, és Bika Chironnal elismerjék őt. Azonban, a visszacsatoló személy nem úgy igazolja vissza őt, ahogyan azt ő a vágyaiban elképzelte, akkor belső konfliktus alakul ki a lélekben. Ezt pedig a személynek stabilizálnia kell. És ha nem tudja, újabb és újabb játszmákba megy bele, kierőszakolva azt, hogy elismerjék őt.

Tehát egy autista vagy aspergeres viselkedésében nincsen semmi eltérő. A rendszer része. A probléma akkor keletkezik, ha az érzelmi körfolyamat nem tud kialakulni. És ebben az esetben ugye sokkal nagyobbat szól az érzelmi reakció. Hiszen ebben az egy esetben a legjobban feltűnőbb az érzelmi kivetítés.

Azaz azért figyelünk erre fel a legjobban, mert itt az érzelmek teljes skálája megfigyelhetővé válik.

És igen, mikor egy autista vagy aspergeres személy tükrözi vissza a saját érzelmi indításunkat, az igazán arcon vágó élmény tud lenni, főleg ha az érzelmi indítási folyamatainkról hazudunk önmagunknak. Tipikus, mikor empatának mondjuk magunkat, de a valóságban önzőek vagyunk, és az adásunk mögött önző érdekek állnak.

Mert ebben az esetben senki nem hazudhat, nem tudja fizikálisan manipulálni az autista vagy aspergeres személyt. Csak az érzelmi indítás számít, semmi más.

Tehát…

Egy érzelmi indítású elutasításra egyértelműen csak csalódottsággal lehet reagálni. Ez nem az autizmusnak a hibája. Ennek az érzelmi folyamatnak egyszerűen ez a lefolyása. Egy érzelmi indítású bántalmazásra egyértelműen csak védekezéssel lehet reagálni, ennek is egyszerű a lefolyása. Ha ösztönösen nézzük a reakciót és a válaszreakciót, ebben nincsen semmi rossz vagy diszfunkcionális. Az egyedüli diszfunkcionális dolog az az, hogy azok az emberek, akik az érzelmi indításaikat a fizikális kivezetésük által próbálják másképpen beállítani, manipulálni, azok nem képesek megérteni az érzelmi indítások tisztaságát. Azaz az emberek többsége még mindig hazudik az érzelmeiről önmagának.

Hiába rejti el valaki egy viccel fizikálisan az érzelmét, attól az még gúnyolódás lesz, attól az még ítélet lesz.

Hiába próbál valaki egy bántó ítéletet egy kérdés mögé rejteni annak az érzelmi indítása maga a beszólás lesz.

Hiába próbálja valaki cselekvését úgy beállítani, hogy segít másoknak, ha annak az érzelmi indítása az hogy őt körberajongják. stb.

Nagyon sok ilyen cselekvésünk van, amit évezredek óta alkalmazunk és rejtegetünk egymás és önmagunk elől, vagy amivel kimagyarázzuk magunkat, csak, hogy ne kelljen szembe néznünk önmagunkkal, és ne kelljen szembe néznünk azzal, hogy valójában mennyire önzőek vagyunk, és nem tudunk érzelmileg együtt működni egymással.

És a lényeg ebben van, az érzelmi indítás fogja meghatározni az érzelmi együttműködés lehetőségét. És az aki csak az érzelmi indítást látja, annak nem lehet erről hazudni. Az egyértelműen érzékelni fogja ezeket az indításokat.

Az érzelmi stabilitást pedig a Chiron fogja megmutatni, aminek kapcsán a személy bele megy az érzelmi folyamatokba. A Chironról már írtam, és beszéltem is bővebben, érdemes a cikket felkeresni az oldalon, mert most bővebben nem fejtem ki.

De ebben az esetben is érzelmi sérülésből kell kiindulni. Így például a Bika Chiron esetén maga a személy, azért akar kapcsolódni, azért akarja az érzelmi folyamatait megélni, mert szüksége van az értékelésre, elismerésre, fizikai megerősítésre, és több esetben az erkölcsi megerősítésre is. A téma a házhelyzettől függ. A lényeg, hogy minden egyes alkalommal el akarja venni ezt az érzést, meg akarja szerezni ezt az érzést, ahhoz, hogy érzelmileg kiegyenlítődjön benne az igény.

Azaz visszatérve az apa beszámolójához, a gyermek ezeket a dolgokat nem azért teszi, mert kényszeres. Azért teszi, mert nem kapja meg azt az érzelmi kiegyenlítést, amire neki szüksége lenne. Ezért minden egyes cselekedetében arra törekszik, hogy a fizikai megnyilvánulásaiban fejlődni tudjon, hogy egyszer csak elérje azt a pontot, amelyben már nem kell harcolnia, nem kell kiegyenlítenie az érzelmi hiányát, hanem azt kölcsönösen tudja majd működtetni másokkal.

Mondhatjuk, hogy ezek a cselekedetek segély kiáltások?

Igen, azok, hiszen a gyermek legelső alkalommal a szüleitől fogja igényelni az érzelmi kiegyenlítést, hiszen tőle tanulja ezeket a folyamatokat. Ahogyan azt is, hogyan kell kapcsolódnia másokhoz. És ha a gyermek érzelmileg mindig hiányban szenved és nem tanulja meg, hogyan egyenlítse ki másokkal, mások együttműködésével ezeket az érzelmi igényeket, akkor folyamatosan venni fog. És olyan cselekvéseket fog produkálni, amelyben megkaphatja. Azonban mivel ezek a cselekvések negatív, hiányra épülő cselekvések, így az ösztönös reakció rá mindig negatív lesz. Csak akkor lesz tudatos, azaz pozitív a reakció, és kiegyenlítő, ha mind a két fél tudatosítja a folyamatait.

Ami sosem egyszerű, és nem csak ebben az esetben, hanem minden emberi folyamatban. Ebben az esetben pont ugyan akkora a nehézség, mint a többiben. Csak a nézőpontot kell meglátni.

Hogy nem a másik a túl érzékeny, hanem te magad nem látod az összes érzelmedet, az érzelmi indításaidat. Amit a másik viszont tisztán lát.

FONTOS!

Ez egy példa, amely legjobban mutatja be az autizmus spektrumzavar érzelmi dinamikai folyamatainak működését. Ettől eltérő kapcsolódási és ettől eltérő belső konfliktus rendellenességek is kialakíthatják ezt a viselkedési mintát. A zavar mértéke pedig nagyban függ az érzelmi kiegyenlítetlenségtől. Azaz ha valakinek a születési dinamikája ilyen elemekkel rendelkezik, nem jelenti egyértelműen a diszfunkcionális működést is.

Az asztrológia diagnosztizálásra nem alkalmas, és nem is használható!

Az asztrológia önismeretre használható, amelyben a negatív viselkedési minták, az ösztönös viselkedési minták megláthatóvá válnak.

Önismeret által pedig a negatív viselkedési minták kognitíven helyre rakhatóak. Azonban ahhoz, hogy ezt a személy önmaga meg tudja tenni, teljes mértékben látnia kell önmaga működési folyamatait. Vagy bizonyos részképességekben kell tisztán látnia az érzelmi folyamatait.

Kísérletek a témában, pedig azért nem végezhetőek, mert kevés olyan alany van, amely rálátna az érzelmi folyamataira, vagy az érzelmeit be tudná határolni a megszabott skálán. Ennek kidolgozása nem lehetetlen folyamat, hiszen összeállítani egy skálát, majd pedig az alanyok számára feldolgozható formába rakva már most is megvalósítható lenne. Azonban most jelenleg egyetlen kutatás, vagy kutató központ sem foglalkozik ezzel.

Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz!