Ennek az aszteroidának a jelentéséhez egy picit el kell látogatnunk a japán világba és a Gésák életébe. Talán a legjobb, ha valaki aki meg akar ismerkedni ezzel az energiával, ha elolvassa az “Egy gésa emlékiratai” című könyvet. És nem maga a történet a lényeg, hanem az a folyamat, amin keresztül végig megy a gésa.

 

A gésa valódi jelentése teljesen eltér attól a képtől, amit egy európai ember képzel róla.

Azt kell tudni, hogy japánban nem volt szabad szerelem választás, a fiatalok kényszerházasságokba lettek belekényszerítve. A szerelem számukra ismeretlen volt.

A férfiak és a nők úgy élték le az életüket, hogy az érzelmek hiányoztak az életükből. És itt nem csak a szerelemről beszélek, hanem egy érzelmekkel teli beszélgetésről, egy színdarabról, amely érzelmeket fejezett ki, egy írásról ami a szépségével elvarázsolt, és egy személy aki megtestesítette magát a kellemes érzelmeket. A törődést figyelmet, zenét, kellemes társalgást, mindent ami érzelmeket hozott egy férfi szívébe. És igen volt szó szexualitásról is, de a gésák nem kurtizánok voltak. Pártfogóik voltak, akik felé elköteleződtek. Tehát jellemző volt a monogámia ezekben a kapcsolódásokban is. De a Gésa nem lehetett feleség. Talán így már érthetőbb.

A gésa egész életében azt tanulta, hogyan tud nő lenni, hogyan tud művész lenni, és hogyan tud a férfi szívnek érzelmet adni.

Az pedig teljesen más kérdés, hogy a gésa szerelmes volt e a pártfogójába… ugye.

De magának az aszteroidának a jelentése ez, éveken keresztül tanulni, formálni önmagát a személynek, hogy előadóművésszé tudjon válni, hogy mások életébe bele tudja csempészni az érzelmeket, és a kényszer feladatokból kicsit ki tudjanak lépni.

Kérjük, jelentkezzen be a hozzászóláshoz!