Erre egyértelmű választ senki nem tudott adni. Még a karma asztrológus is azt mondta, hogy azért, mert a sors így akarta. Mert dinamikailag ezt meg az kell tanulnod a kapcsolatból, és ezen meg ezen a ponton hívja fel a figyelmedet arra tükrözőként a másik fél, hogy lelkileg kibillent állapotban vagy és meg kell lépned, ahhoz, hogy jól érezd magad a párkapcsolatban, hogy boldog legyél.
Nem mondom, hogy ez nem igaz, mert valójában, ha kívülről próbáljuk meg visszaállítani az érzelmi folyamatokat, akkor azt csak úgy lehet tenni, ha a problémás pontokra felhívja az ember a figyelmet, hogy:
HAHÓÓÓÓ! ezért érzed így, ezért vagy kibillenve.
De ahogy az előző cikkemben is írtam, az érzelmi dinamikai folyamatok, nem csupán a helyes pályából áll. Mert azzal csak mesterségesen lehet ideig óráig fenntartani egy állapotot. Mindig jön egy újabb ciklikussági érzelmi folyamat, mindig lesz egy olyan hatás, amit nem lehet egyértelműen értelmezni. A külső pályából nem.
Tudni kell a ciklikussági folyamatnak a dinamikai működtetőjét is. És magát a dinamikai működési folyamatot kell rendbe rakni, hogy a pálya is a helyére kerüljön.
Szóval honnan tudod, hogy valaki neked lett teremtve?
Mi az az érzés, amikor ha valakivel találkozol és azt mondod hogy ohhhhhh, igen rád vártam egész eddigi életemben?
Vagy ugye a szenvedem, kínlódok, majd bele pusztulok, de nem tudom elengedni érzés is innen fakad.
Elmondom a kulcsfontosságú dolgokat, aztán el lehet gondolkodni rajta.
AZONOSSÁG!
Mi történik mikor az ember érzelmileg találkozik élete szerelmével?
Azonosul vele, azt az érzelmet amit a másik közvetít felé, azt azonosítja önmagával. És hogy a viharba ne azonosulna valaki pozitív érzelmekkel. Ezáltal pont azt kapja meg, amire szüksége van a lelkének.
És hidd el mindenki másféleképpen szeret, és másképpen adja meg azt a másiknak amire szüksége van.
De az az egy mindig meg van, hogy a lelkek azonosak, kapcsolódnak mert azonosak.
Nem neked lett teremtve. Pont olyan mint te az érzelmi folyamataiban.
Nem neked szánta a sors. Egyszerűen veled tudott kapcsolódni.
Asztrológiailag pedig látható és kimutatható ez a folyamat. Ha tudni akarod, hogy az a személy akihez annyira ragaszkodsz, akitől nem tudsz elválni, az valóban a lelki társad, akkor nem kell mást tenned, mint azt leellenőrizned.
Nem a külső pályának segítségével. Az csak igazítja egymáshoz a lelkeket. Az csak segít a lelkelnek abban, hogy érzelmileg együtt tudjanak működni a ciklikussági folyamataikban.
Az, hogy megnézd, hogy a másik a lelkitársad. Nem kell mást tenned, mint megnézned, hogy az érzelmi kötődés pillanatában, azaz amikor kapcsolódtatok, az érzelmi tengely és a karma tengely a házak tekintetében hogyan volt összekapcsolódva. Ha a kapcsolódás kölcsönös, akkor az a kapocs széttörhetetlen.
És ez rossz hír azoknak, akik úgy kapcsolódtak egy másik emberhez, akinek nem tudják megadni azt amire szükségük van érzelmileg, csak ösztönösen kapálóznak.
Ezért van ez a sok se veled se nélküled kapcsolat, ezért van ez a sok lélekkapcsolat ami boldogtalan. Mert a felek kölcsönösen nem tudják kielégíteni egymás igényeit, hiába vágynak rá.
Ez a kapcsolódás egyébként megmutatja azt is, hogy mi a célja a kapcsolódásnak, lelkileg milyen terhekből szabadulhat a lélek, mit rakhat le. Az együttműködés folyamán mi az ami elérhető. És a ciklikussági folyamban lekövethető az is, hogyha a felek érzelmileg együtt működnek mit tudnak meglépni, vagy éppen ugye milyen terhet vesznek a vállukra, ha a továbbiakban is ösztönösen reagálnak a másik félre.
Szóval ha azt mondod ő a lelkitársad, akkor az a képletekből is látszódik.
És ha te csak vágysz valamire, de a valóság nem az, akkor jobb ha inkább szembe nézel magaddal, mielőtt, akkora sérülést nem szenved a lelked, hogy másokhoz már nem fog tudni kapcsolódni.
Nézzük Angelina Jolie és Brad Pitt mintáját.
A híresztelések azt mondják 2005. januárjában történt meg a pár összejövetele, találkozása, de az az igazság, hogy az asztrológiai elemzés egyértelműen kimutatta, hogy az érzelmi kapocs a lélekösszekapcsolódás, már 2003.novemberében megtörtént. És nem is a gyengéd fajta kapcsolódás, hanem egy extrán erősített Bika-Skorpió tengelyen zajló erős kapcsolódás, amely nem csak a felek egymáshoz való azonosulását kötötte össze, hanem önmagukkal való azonosulását is segítette.
Ezért volt ez ennyire erős és szenvedélyes, amit valószínű a pár akkor még nem vállalt fel, nem akarták fizikálisan megkötni a kapcsolatot, mert akkor még nem volt lehetőség rá. Csak a kapcsolódási vágy alakult ki. Pitt esetében az érzelmi kivezetés, Joli esetében pedig az érzelmi kapcsolódási vágy indította a folyamatot. És működött a dolog, a nő érzelmileg indította a folyamatot, amire a férfi fizikálisan válaszolt az érzelmi kinyilatkoztatásával. De a másik irány nem volt azonos életterületen. Pitt hiába indította volna az érzelmi vágyát Jolie felé, ő nem tudott azonosulni vele. Azaz a fizikai kötés nem alakult ki.
2005. januárjában viszont történt tengely váltás hatására, a fizikai kapcsolódások is azonosulásra jutottak. Ugyan akkor már az érzelmi indítások voltak mások, és nem azonos életterületen fejtették ki hatásukat, és a páros úgy kapcsolódott érzelmileg egymáshoz fizikálisan, hogy akkor már nem voltak érzelmi kötésben, vagy az azonosulás már megtörtént. A fizikális kötés pedig középponton alakult ki. Egy hatalmas kompromisszumra épült rá.
Hát ezért szólt akkorát, és mivel gyerekeik is születtek, a kötést gyönyörűen fixálták is, és azóta próbálják az energiáikat kölcsönösen üzemeltetni, megadni egymásnak.
Jolinak ugye a 9-es KOS Chironnal egy működtethető világképre volt szüksége.
Míg Pitt esetében a 3-as HALAK Chironnal egy sorsszerű dinamikai rendszer gondolattal, beigazolódással kell szolgálnia Jolinenak.
Mert csak ezekkel tudják megadni a másiknak azt amire szükségük van.
Hogy lesz e még tengelykapcsolódásuk és össze fognak kapcsolódni még valamikor?
Nem tudnak szét válni. Vagy az egyik veszi el teljes mértékben a másik energiáját, és az teljesen megsemmisül, vagy fordítva. És önként senki sem szívesen adja oda az energiáját. Ezért is olyan erőteljes a harc. Főleg Bika-Skorpió vonalon.
És ha valakit érdekel, akkor elárulom, hogy újra érkezik a tengelyük össze érésének pontja, pont úgy, mint 2003. novemberében.
Hogy mi lesz?
Nem lesz összeérés, bárhogyan is akarják, ez maga lesz a pokol számukra… de ha nem a közép értéket nézzük, hanem egy sávot akkor a megegyezés , most májusában újra összekötötte őket, de csak fizikálisan az érzelmi tengelyük nem találkozott össze.
És ahhoz hogy pontos következtetéseket lehessen levonni, minimum 50 képletet kéne átrágni élettörténetekkel együtt, hogy biztonságosan fixen kijelenthető legyen az, hogy ezek a kapcsolódási azonosulási pontok tévedhetetlenül jelezni fogják egy pár életútjában az összekapcsolódásokat…
Akinek majd lesz ideje megteszi… nekem erre már nem jutott idő az életemben, és nincs mögöttem semmilyen egyetem vagy bárki aki ezt a kutatást megfinanszírozná. Én pedig önerőből nem tudom. Szóval marad ez így.
Ha akarod elfogadod, ha akarod alkalmazod, és azonosulsz vele, ha nem, akkor meg úgy sem történt semmi…