A napokban egy zseniális előadásnak voltam részese. Jó nem csak egynek, hanem többnek is, de most, erről az egyről fogok beszélni, hiszen ez szólt Lilith -ről, amiről, most szeretnék nektek írni. Az előadó Burger Anikó Éva volt, és Lilith -ről beszélt, nem transzcendentális karmaasztrológiai megvilágításban. Érdekes volt, főleg, mert a legendák, történetek sokszor mesélnek tanulságról, és olyan megfigyelésekről, amelyeket később, újkori digitális emberek is fel tudunk használni. Ha képesek vagyunk meglátni a tanulságot. Elmondom hát én mit fogtam meg a szűrőmön keresztül.

Lilith hogyan jön a Bibliai történetbe?

Pár dolgot előjáróban rólam. Nem vagyok katolikus, sem semmilyen más egyházi hitnek a hívője. Habár jártam néha hittanra, de nem verték belém ennek a hitnek az alaptéziseit, mondjuk európaiként, mindenki kap a fekete könyvből egy kis elemózsiát. Így nem esik nehezemre elfogadni azt, hogy a Biblia egy olyan törvénykönyv volt, amely arra kellett az akkori emberiségnek, hogy az emberek eszmét kapjanak, hogy irányítani lehessen őket, és hogy megtanulják az életet tisztelni. Abba felesleges belemenni aztán ki hogyan élt vissza vele, vagy manipulált embereket vele. A fő célja, akkor is az volt, és ma is az, hogy az embereknek célt adjon, és értelmet, még ha manipuláó tényekre is épül, vagy egy olyan történetre épül, ami eltúlzásokkal mondható igaznak. Nem az én tisztem megcáfolni, ki mit, miért tett, vagy tesz. Biztosan meg volt az oka rá, és akkor az volt a legjobb megoldás.

Tehát ha te nagyon hiszel ebben a dologban és bántani fog téged, mert a hitedet boncolgatja, akkor ne olvass tovább. Nem akarom bántani a hitedet, mert tudom, hogy a világon az egyik legfontosabb dolog a hit egy ember életében. Erőt ad, és célt, ráadásul tudást is. Én is hiszek, és tudom nélküle nem lenne erőm.

De ha velem tartasz, akkor most jól figyelj. Először a Bibliával kezdem, majd folytatom a karmaasztrológiai Lilithekkel, és meglátjuk hova jutunk 🙂

Tehát Burger Anikó szerint Ádám Isten férfi képe, míg … Isten női képe. Nem azért pontoztam ki a szöveget, mert nem ismerem Évát, hanem azért, mert nem Éva volt Ádám asszonya, azaz az első nem.

Elvileg a sztori a következő: Isten embert teremtett, férfiút és asszonyt, akiket a saját képére formált, megáldá őket.

Aztán stb stb stb. Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.

És aztán jön a bordás sztori. Szóval álmot ereszt Ádámra, kikapja a bordáját, és megteremté Évát, és őket már nem áldja meg. Tehát Ádámot és Évát nem áldja meg.

Tehát ezekből és más összefüggésekből kiderül, hogy Ádám asszonya Éva, nem Istenből származik, hanem Ádámból, aki csakis férfi energiákat tartalmaz, hiszen csakis ezeket az energiákat kapta meg Istentől. Férfiből Nőt teremteni, meg igen nehéz, mert teljesen más a működésük és a logikájuk.

Ebből is támadt az eredeti zűr, és ezért pattant meg Lilith önként a paradicsomból, és aztán állt össze Luciferrel az Eliziumi pokolban. De ha valakit jobban érdekel a sztori olvassa el a könyvet.

Én most csak arra szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy a valódi női energiák azok Lilithben lakoznak, nem Évában.

Mik ezek a női energiák?

Az Istenből eredő női energiák, a tudás és annak alkalmazása, felhasználása, türelem, érzelmek, a nem logikus érzelemvilág, a környezet érzelmekkel való érzékelése, is is analitikus látásmód. És mivel Istenből erednek ezek az energiák, így Lilith a Nő nem irányítható, saját identitással rendelkezik, nem alárendelt személy, hanem egyenrangú Ádámmal, és mivel Istenből ered, így Istennel is. Mert hogy Isten sem tud parancsolni neki. Egyébként Ádám is hasonló dolgokkal bírhat, csakhogy ő nem használja a tudását, az nem derült ki miért, valószínű egyébként azért, mert vagy vagy gondolkodásával Istent elfogadta maga fölött, és elfogadta, hogy az van amit ő mond.

Tehát a női energiákba nem tartozik bele az alárendeltség, az alázat, a meghunyászkodás, szolgálat. Ezek Ádámból erednek és tévesen Éva megtévesztő képe által rá akarták erőszakolni ezeket a női energiákra. El akarták hitetni velünk nőkkel, hogy ezek a női energiák, holott közük sincs a női energiákhoz, hiszen férfiból erednek, nem pedig Lilithből. Csak azt szolgálják, hogy Ádámnak legyen egy olyan társa, aki hajlandó gyermeket szülni neki és szolgálni. De nem tudja Ádám másra használni Évát, csak ezekre, gyermekáldásra és a frusztrációjának kiélésére. Nem vonzódik hozzá, nem szerelmes belé, nem gerjed rá…  bezzeg Lilith, na ő felkorbácsolja a férfiakat, és kiszívja minden este az ő magvaikat.

A lényeg a lényeg, ezt csak azért meséltem el mert izgalmas, és hogy egy picit áttérjek a karmaasztrológiai Lilithre, aminek kapcsán a Lilith energiát hozzákapcsolták a karmaasztrológiához.

Lilith a karmaasztrológiában

Mivel Lilithet nagyon szégyelték és annyira el akarták rejteni az emberek elől, így mondhatjuk azt, hogy mikor elnevezésre kerültek az aszteroidák, és egyéb objektumok, a Bibliának megfelelően kaptak helyet az égbolton. Így hát a női energiákat a képletben igen erőteljesen össze kell rakni, hogy megfelelően értelmezni lehessen.

Amúgy meg nagyon sok női energia van karmaasztrológiai vonatkozásban, így mindet nem fogom felsorolni, csak a fontosabbakat.

Tehát a Lilith 3 db Lilithből áll össze a képletben, midegyiknek más a jelentése.

Van az aszteroida Lilith, feketeHold Lilith és a sötétHold Lilith. Ez a három Lilith három különböző ponton helyezkedik el a képletben.

Lilith aszteroida – ez jelöli a valódi nőiességet (aki nem a szerető /Vénusz/, nem is az anya /Hold/), a női türelmet, taktikai képességeket, játszmákat, tudás felhasználásának a minőségét

Sötéthold Lilith – ez mutatja meg azt a tudást, aminek segítségével az elnyomott, igazságtalan helyzetből ki tud szállni az egyén, még akkor is, ha ezzel száműzetésbe kerül, vagy a többiek megvetik.

Feketehold Lilith – a női ösztönöket mutatja, amely lehet elnyomott és a szellem által uralt a helyzetétől függően

Többi női jelölő a képletben

Hold – anyaság, teremtés

Vénusz – szexualitás, csábítás, vonzerő

Ceres – gondoskodás

Junó – Római mitológiai lény, görög megfelelője Héra a hivatalos feleség

Pallas Athena – anyai mintája nincs, a harcos szingli, modern önálló nő

Vesta – belső láng örzője, fókuszáltság (tudás)

Astrea – karmatörés lehetősége (karma nem egyenlő a sorssal)

Női energiák összességében az én értelmezésemben

Mivel a férfi központú világban a női energiánkat szét kellett szednünk, mert nem lehetünk egy férfinek egyszerre szeretői, szerelme, hű társa, felesége így érdemes ezek alapján értelmezni a helyzetet.

(Csak halkan jegyzem meg, hogy tök hülyék a férfiak a vagy vagy gondolkodásukkal, tök jó lenne ha lehetne is is gondolkodásuk. Miért ne lehetne valaki egyszerre hű feleség, szerető anya, és szexi démon lenni a megfelelő időben. Azért ezt a témakör feszegetést, még nem zártam le, valamilyen megoldást úgy is keresni fogok rá. )

No de akkor a következőket tudod nézni a képletedben, és később a szinasztriában.

  • A Hold megmutatja milyen vagy anyaként, milyen formában adod át az érzelmeidet, és milyen módon üzemelteted ezeket az energiákat.
  • A Vénusz megmutatja, milyen szexualitásod van, milyen csábító energiákkal bírsz, pontosabban megfogalmazva milyen illatod van, milyen hormonokat termelsz, (Viccesen hangzik, de a pasik ezt szagolják ki, és ha valamilyen tetsző illatot találnak, arra lecsapnak), és azt is megmutatja szexuálisan mennyire vagy aktív, és milyen a temperamentumod a szexuális életben.
  • Ceres megmutatja mennyire vagy gondoskodó, hogyan fogod gondozni a gyermekedet.
  • Junó igazából a férfi képletben fontos, mert azt mutatja meg, kit tud elképzelni hivatalos társaként. (csak halkan megjegyzem ez nem az a társ, akiről elhiszi, hogy anya is, meg szexuális istennő is egyben, hanem akit a külvilág előtt felvállal) A női képletben megmutatja, hogyan fog a nő bosszút állni a megcsalásokért, vagy milyen eszközökkel, praktikákkal kér elégtételt, milyen szinten éli meg az árulást.
  • Pallas Athena, megmutatja mennyire tudsz egyedül is megállni a lábadon, mint nő, akinek nincs szüksége támaszra.
  • Vesta pedig azt fogja neked jelezni, hogy mennyire vagy képes a női energiáidat fókuszáltan használni, mered használni egyáltalán, látod milyen női eszköztárad van?
  • Az Astrea pedig lehetőséget ad arra, hogy a karmikus batyudat fel tudd tölteni pozitív energiákkal, és a képletben erre kapsz választ, hogy ezt milyen módon tudod megtenni.

 

Amennyiben tetszett az írásom, kérlek oszd meg, hogy minél több emberhez eljuthasson ez az írás.

Köszönöm

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük